
Melyek a legfontosabb ügyek az európai fiatalok számára? Az elnök ifjúsági tanácsadó testületének július 22-én Brüsszelben tartott második ülésén a résztvevők az ezzel kapcsolatos kérdéseket járták körül.
Több mint 30 fiatal szerte az EU-ból, valamint a tagjelölt és potenciális tagjelölt országok ifjúsági szervezeteinek képviselői találkoztak Ursula von der Leyen elnökkel, hogy megvitassák a következő, 2027 utáni uniós ifjúsági stratégia prioritásait.
„Nagyon fontos, hogy a fiatalok kifejezzék a véleményüket, hallassák a hangjukat.” – Valentin, Belgium
Az elnök ifjúsági tanácsadó testülete 2025-ben jött létre annak érdekében, hogy az uniós döntéshozók első kézből értesüljenek a fiatalok elképzeléseiről és tapasztalatairól. A tanácsadó testület első ülésén a tagok megosztották javaslataikat a gyermekek és fiatalok online biztonságával kapcsolatban, segítve ezzel a Bizottságot a vonatkozó szakpolitikai intézkedések kialakításában.
„Fontos, hogy a fiatalok tudatában legyenek annak, hogy mekkora erőt képviselnek együtt.” – Isabel, Németország
A tanácsadó testület mellett az Európai Bizottság más módokon is együttműködik a fiatalokkal azért, hogy az általa kialakított szakpolitikák tükrözzék az ifjúság prioritásait és törekvéseit.
- Közzététel dátuma
- 2026. július 24.
- Szerző
- Kommunikációs Főigazgatóság
- Type of content
- News






